Tar Sándor halott

Keresztury Tibor, Magyar Narancs, 2015.01.30

„Mélyről jött, és mélyre jutott. A történetre, amellyel a sorsa megkínálta, egyre rosszabb személyes válaszokat adott. Az utolsó időkben már senki nem tudta meggyőzni arról, hogy azért nem teljesen az volt a felállás, hogy mindenki besúgó volt, csak ő lebukott. Ám aki közelről ismerte, jól tudta, hogy elterebélyesedő cinizmusa, erkölcsi relativizmusa nem az önfelmentés szándékából, hanem elemi kétségbeesésből táplálkozott.”

Tar Sándor halála

Szűcs Zoltán Gábor, Ex Symposion, 2006. 57. sz., 2006. október 2.

„Az alábbiakban olvasható írás egy diszkurzív politológiai elemzés a Tar Sándor ügynökmúltjával kapcsolatos vitákról. Aki elolvassa a szöveget, azt fogja látni, hogy nem teszek mást, mint néhány szöveget olvasok, s igyekszem egymáshoz való viszonyukból rekonstruálni a Tar-ügy történetét. Mégpedig nem is annyira az eseménytörténetet, mint inkább az esetnek a vitatkozó felek által tulajdonított jelentéseket, jelentésviszonyokat.”

Tűzbe, vízbe, lángba, Tar Sándor emlékére

Szilágyi Zsófia, Üzenet 2005/2.: Nő a periférián, www.zetna.hu

„"Én már csak a hangjára várok. Akkor majd elindulok én is valamerre. A kóchajammal, fogatlanul, tökön-paszulyon keresztül tűzbe, vízbe, lángba, mint a többi vén bolond." Tar Sándor Egy régi hangra várva című elbeszélésében egy öregasszony zárja ezekkel a mondatokkal élettörténetét, élete és a világ végén, egyedül, egy tanyán. Nincs egyedül, mondhatnánk, hiszen valaki meghallgatja őt, aztán lejegyzi és szöveggé formálja az elhangzottakat.”

Tar Sándor meghalt

Darvasi László, Élet és Irodalom. 49.évf. 5. szám, 2005. február 4.

„Többen azt kérdezték, amikor meghallották a hírt, hogy vajon öngyilkos lett-e. Nem, nem az önkezével vetett véget az életének. Legalábbis nem a szó hagyományos értelmében. Ám az önpusztítás színjátékának elemei, az alkohol, a magány, a kitaszítottság érzésének keserűsége, az önvád, és az önsajnálat mind csak siettették Embólia kisasszony érkeztét. Nyilván nem öngyilkos lett, éppen csak belepusztult magába, a sorsába.”

Vajon arányos-e most hozzá minden, ami van?

Tóth Erzsébet, Forrás 2005/4., 2005. február 3.

„Kellett volna két kis ló, kis eke, kis ház, kis kutya, kis csikó, kis kasza, kis búza, minden arányosan hozzá, mint ahogy minden arányos volt a nevelőapjához. Vajon arányos-e most hozzá, minden, ami van? Az aránytalanság úgy nőtt fokról fokra elviselhetetlenné, ahogy a kisfiúból vált egyre tűrhetetlenebb, egyre óriásibb költő. A halála óta eltelt időben is. A költő kiemelkedett, megkapta óriási rangját, de az általa képviseltek többsége ma is a mostoha- és nevelőapák aránytalan hatalma alatt sínylődik.”

Meghalt Tar Sándor

sulinet.hu, 2005. 02. 07.

„ A reménytelen hangú, kemény tollú József Attila -és Márai Sándor-díjjal kitüntetett debreceni írót január végén érte a halál. Művészete nem hitt a reményben, a megoldásban és a feloldásban sem. Az emberi erények nála többnyire csak elröppenő pillanatokban nyilvánultak meg, hogy aztán elsodorja őket a mindennapok keserű keménysége, az a világ, melyet ő látott szigorú szemüvegén keresztül.”

A csótányirtó, Egy Tar Sándor-beszély

Borbély Szilárd, Élet és Irodalom, XLV. ÉVFOLYAM, 32. SZÁM, 2001. augusztus 10.

„A Telepre költözve egy új világ nyílt meg elõttem. Ismeretségeket kötöttem, más életformákat figyeltem meg, beleláttam a kilencvenes évek nagyvárosi nyomorába. És amikor az évtized közepén egy groteszk bajuszú, démonikus pénzügyi szakember tûnt föl a közéletben, a leszakadás, az elszegényedés elleni kétségbeesett és reménytelen védekezési kísérletek furcsa életformákat hívtak elõ. A kor egyik jellegzetes, kevéssé ismert, rejtõzködõ életmódot folytató hõsérõl szeretnék most megemlékezni, a csótányirtóról.”