Kötetek

Tar Sándor: A lehetőség (hangjáték)

Tar Sándor: A lehetőség

„Hová mész, fiú?
Megyek az NDK-ba dolgozni. Úgy hallottam, ott jól keresnek, meg amúgy is érdekes. Sokat mesélnek róla. Megtanulom a nyelvet. Világot látok. Városokat.
Ott majd én én lehetek. Csak én.”

A 60-as, 70-es években sok magyar fiatal hagyta el az országot, hogy az akkor még létező Kelet-Németországban, vagy, ahogy hivatalosan nevezték, a Német Demokratikus Köztársaságban próbáljon szerencsét. Ezek közé, a reményteljes célokkal elinduló emberek közé tartozott az író, Tar Sándor maga is, aki először 1967 és 1971 között mint gyári segédmunkás, majd pedig 1975-ben mint a drezdai munkásotthon nevelője saját bőrén tapasztalta meg, mit is jelent a valóságban a szocialista vendégmunkáslét.

Az ekkor szerzett tapasztalatai, feljegyzései, valamint a sorstársaktól lejegyzett történetek alapján született meg a Tájékoztató című szociográfiája, mellyel 1976-ban megnyerte a Mozgó Világ című folyóirat pályázatát. Műve a folyóiratban nem is jelenhetett meg. Végül a Profil című szamizdat lap vállalkozott a közlésére. 1989-ben Tar Mért jó a póknak című kötetében A lehetőség címmel jutott szélesebb nyilvánossághoz. 2017-ben pedig fotókkal és korabeli dokumentumokkal kiegészítve jelent meg újra.

2019-ben hangjáték készült írásából, melyben Bezerédi Zoltán, Elek Ferenc, Epres Attila, Gubík Ági, Kovács Lehel, Kristán Attila, Orosz Ákos, Szatory Dávid, Szűcs Nelli és Trill Zsolt működtek közre. A hangjáték szerkesztője Lakner Lajos, rendezője Markovits Ferenc. Közreműködő partner a Pro Progressione Kft.

Tar Sándor: A lehetőség (részlet)

00:00
00:00